top of page

versenyzők

competitors

Soha nem vettem részt még semmi fajta tehetség kutatóban sem, és most ezzel a lehetÅ‘séggel egy újabb kihívás elé állítom magamat. Remélem, hogy a színpadon való megjelenéssel is szembe tudok nézni és segít legyÅ‘zni eme félelmemet. Ez egy egyszeri lehetÅ‘ség az élettÅ‘l, úgyhogy miért ne éljek vele.

I have never attended any other talent show and now with this opportunity I aim to challenge myself and also at the same time I believe with this I will be able to combat my fear of facing a huge crowd while singing. This is a once in a lifetime opportunity so why not grab it.

Arianegbe Favour

Bagossy Rebeka vagyok, a PTE Állam-és Jogtudományi Kar harmad éves hallgatója. Egészen kis koromban kezdÅ‘dött a zene iránti szerelmem, amely az évek során egyre csak fokozódott és mostanra központi szerepet tölt be az életemben. Rendszeresen lépek fel esküvÅ‘kön, bálokon, rendezvényeken, mind szólóban, mind zenekarral a hátam mögött. Mindig is kerestem a kihívásokat, szeretem a megmérettetéseket, fÅ‘ként ezért is jelentkeztem a versenyre. Az amit a színpadon átélek, számomra egy olyan dolog amibÅ‘l szeretném ha mások is részesülnének, így talán ez az; ami a legjobban inspirál.

My name is Rebeka Bagossy, and I am a 3rd year student at the Faculty of Law. My love towards music started early in my childhood, which increased over the years and now it is in a central spot in my life. I perform reguralry in weddings and different kind of events as a solo singer or with a band. I’m always looking for challenges that is the reason why I applied to the competition.

Bagossy Rebeka
Bagossy Rebeka
Baj Dorina

Baj Dorinának hívnak. VégzÅ‘s germanisztika szakos hallgató vagyok. LegfÅ‘bb motivációm az, hogy a páromnak még több örömet szerezzek, mivel az Å‘ kérésére indultam el ezen a versenyen, annak ellenére, hogy borzalmas lámpalázzal küzdök. Ezen kívül szeretném, ha kicsit jobban kinyílna elÅ‘ttem a világ és megtapasztaljam, milyen egy számomra teljesen idegen, de szerethetÅ‘ világban „létezni”.

My name is Dorina Baj and I am finishing my germanistic studies. My biggest motivation is to make my partner even happier, I applied to the competiton because of him, eventhough I have a very big stage fright. Besides that I would like the world to open itself a bit more so I can experience what it is to live in a completly different but lovely world.

Baj Dorina
Baruc González

Úgy jellemezném magam, mint egy mosolygós, elkötelezett, szenvedélyes, empatikus, komoly férfi. Azért döntöttem úgy, hogy jelentkezem a versenyre mert ez a megfelelÅ‘ alkalom, hogy túllépjek a félelmemen, hogy másik elÅ‘tt énekeljek és hogy a szívükbe férkÅ‘zzek.

I define myself as a cheerful, passionate, committed, empathetic and sincere man. I decided to participate in the casting because it is the right opportunity to overcome the fear of singing in front of people and to be able to move their hearts.

​

​

Baruc González
Deák Bálint

Deák Bálintnak hívnak, Történelem - Ének-zene osztatlan tanári szakra járok ide Pécsre. A versenyre barátaim unszolására jelentkeztem, mert megunták, hogy a zuhany alatt énekelek. A viccet félretéve jó pár éve foglalkozom mind könnyű mind komolyzenével és hát miért ne élnék a lehetÅ‘séggel, hogy részt vegyek egy ilyen projektben.

My name is Bálint Deák and I am history – music teaching student here in Pécs. I applied to the competition because of my friends, whom are tired of me singing under the shower. Jokes aside, I am dealing with music for a couple of years, both pop and classical music, and why wouldn’t live with this opportunity to be a part of this project.

Deák Bálint
Arianegbe Favour
Decsi Csaba
Decsi Csaba

Decsi Csaba vagyok 25 éves. A PTE-TTK Földrajz BSc szakos hallgatója. GyékényesrÅ‘l érkeztem, de jelenleg Kozármislenyben élek. Körülbelül hét éve foglalkozom az énekléssel. Somogy megyében kezdtem az éneklést a testvéremmel és úgy egy éve a párommal énekelek itt Baranyában. A 7 év alatt megfordultam sok helyen, volt több nagyvárosi fellépésem is, (pl.: Kaposvár, Nagykanizsa, Hajdúszoboszló, Budapest stb..) de akadt pár külföldi fellépés is. E mellett kipróbáltam magam több tehetségkutató énekversenyen is. Az egyik ilyen a Balaton Hangja Énekverseny volt, ahol 2012-ben vettem elÅ‘ször részt, akkor a 3. helyet sikerült elérnem. Rá 2 évre 2014-ben ismét megpróbáltam, ekkor sikerült az 1. helyet és a FÅ‘díjat is megszereznem. Itt Pécsett rendeztek több Karaoke Versenyt is, ahol elÅ‘ször 3. késÅ‘bb kétszer elsÅ‘ helyen végeztem. Az éneklés nagyon fontos része a mindennapjaimnak. Erre a versenyre többek között a további tapasztalatok gyűjtése miatt jelentkeztem és, hogy megmérettessem magam minél szélesebb körökben. Továbbá fontos számomra, a hozzáértÅ‘ emberek véleménye is.

My name is Csaba Decsi and I am 25 years old. I am a geography student at the Faculty of Sciences. I am coming from Gyékényes, but currently living in Kozármisleny. Im dealing with music estimatedly for 7 years. I started singin in the region of Somogy with my sibling, but for a year now I’m singing with my partner. I used to have some bigger performances too, also some international ones.

Singing is a very important part of my everyday’s life. The reason why I applied to competition is to get more experience and to compete myself in a wider audiance. Also it is important for me to get professional feedback.

Göcsei GergÅ‘

Göcsei GergÅ‘ vagyok, 23 éves, a PTE-TTK hallgatója. Az énekléssel 17 éves korom óta foglalkozom komolyabban, 3 évig tanultam magánórák keretein belül, pár éve egyedül gyakorlok. Jelenleg a Panorama Acoustic nevű akusztikus duo énekese vagyok, általában vendéglátóegységeknek, szórakozóhelyeknek szolgáltatunk háttérzenét egy kellemes vacsora alatt, de több, fÅ‘leg a Pécs Music Society által szervezett egyetemi rendezvényen is játszottunk, játszani szoktunk. A versenyre azért jelentkeztem, mert megtetszett a kezdeményezés, rengeteg jó hangú hallgató jár egyetemünkre, szerettem volna részese lenni a dolognak. Nyilván mindenki nyerni szeretne, ezért is jelentkezett, még, ha azt nem is akarja kimondani, szóval én is örülnék, ha gyÅ‘ztesként kerülnék ki a végén, de a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát és egy új hagyományt létrehozva, egy színvonalas rendezvényt tudjunk együtt kreálni.

My name is GergÅ‘ Göcsei, 23 years old and student at the Faculty of Sciences. I am dealing with music since I was 17 years old, I used to go to private courses for 3 years, and for some years and I practice alone. Now I am a singer at the Panorama Acoustic, where we usually play background music at restaurants, clubs during a lovely dinner. Also we play on different kind of events organized by Pécs Music Society. I applied to the competition because I like the idea of this event. A lot of pitched good students are there at our university, and I wanted to be a part of it too. Obviously everyone would like to win, even if they don’t say it out loud, therefore I would be happy to if I could win the at the contest, but the most important is to enjoy yourself and to make a tradition out of this idea.

Göcsei GergÅ‘
Iveszics Inez
Juhász Bence
Karaszi Gabriella
Kovács Patrik Ferenc
Kuritár Karina
Lara Quest
Mako Misumi
Mino Rabenja
Mohamed Musa
Németh Eszter
Pálócz Márk
Petrec Teodóra
Porrogi Judit
Pretz Éva
Siftár Mária
Standi Mónika
Török Nóra
Iveszics Inez

Iveszics Ineznek hívnak, 25 éves vagyok, a PTE-KTK hallgatója. Kisgyerek korom óta a színpad rabja vagyok, kórusos voltam 12 éven át, énekeltem magánénekiskolában és zeneiskolában. Zenei stílusok tekintetében mindenevÅ‘ vagyok, a jazztÅ‘l a világzenén át a rockig vannak kedvenceim. Megjártam a kereskedelmi csatornák tehetségkutató műsorait, emellett több alkalommal vettem részt frankofón sanzonversenyek döntÅ‘in Budapesten. Jelenleg az egyetem mellett projektvezetÅ‘ként dolgozom egy iskolaszövetkezetnél, és 6 ève énekelek egy slágerzenekarban. Imádok társasjátékokat játszani a barátaimmal és a családommal, mindenem a versenyzés. Talán ezért is jelentkeztem a PTE Hangja versenyre, hogy megmérettessem magam.

My name is Inez Iveszics, 25 years old, student at the Faculty of Business and Economics. Im a prisoner of the stage since I was a little child, used to be a choir member for 12 years, also sang in private music school. In perspectives of music I’m an omnivorous, from jazz to pop over rock I have my favourites. I’ve been to all the talent shows, also I participated in the finals of the franchophone chanson competiton in Budapest. Currently I am a project manager at a student service, and a singer at a hit band for 6 years. I love to play boardgames with my friend and family, competiting is my everything. Mainly that is the reason why I applied to the Voice of UP, to compete myself.  

Juhász Bence

Juhász Bencének hívnak, 22 éves vagyok, Szekszárdról érkeztem. Ha nagyon pontosan akarok fogalmazni, akkor 7 éves koromban kezdtem énekelni, nem hivatalos források szerint pedig már 2-3 évesen is próbálkoztam hangokat kiadni egy gardrób szekrény alsó polcán. A zene szeretetét sok helyrÅ‘l sikerült gyűjtögettem: A családból, zeneiskolából, de legfÅ‘képpen egy helyi egyesület, a Tücsök Zenés Színpad volt a legnagyobb hatással rám. Itt a zene,a hangképzés,a fellépések,elÅ‘adások mellett "egy családdá" alakultunk,barátokra leltem,otthonra találtam. Ahol mindenki szereti a zenét,ott igazán nagy dolgok történhetnek.

Szeretnék örömet,jó hangulatot okozni azzal,amit én is annyira szeretek.

My name is Bence Juhász, 22 years old and I am coming from Szekszárd. If I want to formulate very precisely, than I started singing when I was 7. From not official sources I tried to make voices int he closet when I was 2-3 years old. I gather the love of music from a lot of different places: from my family, from the music school but mainly from a local organization, the Tücsök Zenés Színpad had the biggest impact on me. The music, the phonation, the performances formed us into a family, I found friends as well as a home. I would like to make joy on people’s face and a good vibe, as much as I love it.

Karaszi Gabriella

A nevem Karaszi Gabriella és a PTE építÅ‘mérnök hallgatója vagyok. A zene mindig is jelen volt az életemben, már általános iskola óta játszom hangszereken. Énekelni viszont sosem tanultam, a magam szórakoztatására kezdtem el próbálgatni, így izgalmasabbá téve a gitározást. A versenyre azért jelentkeztem, hogy ezzel is több gyakorlásra motiváljam magam, illetve kíváncsi vagyok a hozzáértÅ‘k véleményére/tanácsaira.

My name is Gabriella Karaszi and I am an architetcure student at the University of Pécs. Music was always present in my life, I’m playing on different kind of instruments since elementary school. I never learnt how to sing, I always did for my own pleasure to make playing the guitar more exciting. I applied to the competiton to motivate myself for more practices, also to get some professional feedback.

Kovács Patrik Ferenc

Kovács Patrik Ferenc vagyok gyógytornász, hallgató. 2013-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni az énekléssel, ami az akkoriban alakuló együttes miatt vált fontossá. Ez a zenekar azóta is aktív és működik. Én úgy gondolom, hogy még mindig van helye a rocknak illetve a metálnak a mainstream zenék között, így egy ilyen tehetségkutatón is, mint a PTE Hangján. Szeretnék zeneileg és színpadi mozgásban fejlÅ‘dni, hiszen e kettÅ‘ adja egy "Show" lényegét.

My name is Ferenc Patrik Kovács, and I am physiotherapist student. I started to deal with music in 2013, it was important because of our newly formed band. The band is still active and ongoing. I think rock and metal still has a place among the mainstream music, therefore among a talent show as well. I would like to evolve musically and on the stage movement, because these two gives the meaning of a show.

Kuritár Karina

Kuritár Karina vagyok 22 éves. A PTE KPVK végzÅ‘s, Környezetkultúra szakos hallgatója. 6 éve kezdtem el az énekléssel foglalkozni, hobbi szinten egy akusztikus zenekarban. A zene szeretete a mai napig összetart minket, bár nem vagyunk aktív zenekar. Illetve egy bajai amatÅ‘r színjátszókör tagja vagyok, amelynek keretein belül egész estét koncerteket is adunk. Közel állnak hozzám a művészetek, a kreativitás. Számomra az éneklés egy önkifejezés. Ezért is énekelek, akár magamnak akár másoknak. A versenyen az motivál, hogy egy olyan hagyományt teremthetünk a PTE közreműködésével, ahol évrÅ‘l évre mások is átadhatnak magukból egy értékes darabot az embereknek.

My name is Karina Kuritár, 22 years old. Im finishing my studies at the University of Pécs. I started to deal with music 6 years ago on a hobby level in an acoustic band. The love of music still got us together, althougth we are not that active. Also I am a member of an amateur theatre  in Baja, where we usually perform whole evening concerts. Arts and creativity are very close to me. Singing is a way of expressing myself. That is why I sing for myself or to an audience. My main motivation in this competition is to make a new tradition, where from year to year every contestant can give some valuable performance to others.

Sziasztok! Lara Questnek hívnak és Németországból érkeztem. Azért jelentkeztem a PTE Hangjára mert még sosem vettem részt semmi hasonlóban sem. Általában a kocsiban éneklek út közben, de sosem énekeltem még emberek elÅ‘tt. Úgy gondolom ez egy kellemes tapasztalat lesz.

Lara Quest

Hello, my name is Lara Quest and I'm from Germany. I applied for the Voice of UP because I never took part in something like this before. I usually sing in the car on the road a lot, but have never before sung in front of people. I thought it would be a nice experience.

Mako Misumi

Mako Misuminak hívnak és Japánból érkeztem. ElsÅ‘ éves nemzetközi tanulmányokat folytató hallgató vagyok. Azért jelentkeztem a versenyre, mert szeretek énekelni és nagy örömmel lepne el ha másokkal is megtudnám osztani a dalokat amiket éneklek.

My name is Mako Misumi, came from Japan.  I am first year student of university and studying International Relation as my bachelor degree. The reason of I attend this contest is I love singing and I am really happy that I could have chance to share songs with a lot of people.

Mino Rabenja

Mino Rabenjának hívnak és eredetileg Madagaszkárból érkeztem, de jelenleg Norvégiában élek a szüleimmel. Orvostan hallgató vagyok a PTE-n. Szeretek énekelni, ezért is jelentkeztem a versenyre, mert láttam, hogy ez egy lehetÅ‘ség hogy azt csinálhassam amit legjobban szeretek tanulás közben is.

My name is Mino Rabenja. I'm originally from Madagascar, but currently live in Norway with my family. I'm a medical student at POTE. I love singing, and I signed up for this competition because I saw it as an opportunity to do what I love while doing my studies.

Mohamed Musa

ElÅ‘ször is Mohamed Musa vagyok és Szudánból érkeztem. 3 éve kezdtem el gitározni és akkor már elkezdtem énekelni is mellé. Azért jelentkeztem a versenyre, mert szeretném növelni a zenei tudásom és fejleszteni a képességeim.

First I'm Mohamed Musa, from Sudan And I started playing guitar 3 years ago. So I started to sing as well And I applied to this competition to get new knowledge of music and to improve my skills.

Németh Eszter

Németh Eszter vagyok elsÅ‘ éves szabadbölcsész hallgató a BTK-n. Vácról kerültem ide tanulni, mielÅ‘tt elkezdtem Pécsen az egyetemen, 2 évig tanultam énekelni magántanárnál, de mivel messzire kerültem otthonról a tanárnÅ‘mtÅ‘l is el kellett búcsúzom. Ezért is jelentkeztem erre a versenyre, mert az éneklés továbbra is fontos számomra. Bár ebben nagy szerepet játszott a barátaim noszogatása akiknek nagyon hálás vagyok hogy támogatnak.

My name is Eszter Németh and I am a liberal arts student at the Faculty of Humanities. I’m coming from Vác, but before I started my studies at Pécs, I had private singing courses for 2 years, but because I got far from home, I also had to say goodbye to my teacher. That’s why I applied to the competiton, because singing is still important for me. Although my application was mainly because of my friends, and I am very thankful for supporting me.

Pálócz Márk

Palócz Márk vagyok, elsÅ‘éves Angol-Francia szakos hallgató. Már régóta gitározok és énekelek. A zene mindennap megjelenik valamilyen formában az életemben. Az motivál engem, hogy kipróbálhatom magamat egy "hazai" tehetségkutató versenyen. Nem a gyÅ‘zelem, hanem a részvétel a fontos számomra.

My name is Márk Palócz and I am doing my first year at the english – french course. Im singing and playing on the guitar for a while now. Music appers in my life everyday. My motivation is to try out myself in a national talent show. Attendance is more important to me than winning.

​

​

Petrec Teodóra

Sziasztok. Petrec Teodóra vagyok és a művészeti karon vagyok másodéves hallgató. Az az elvem, hogy az életben mindent ki kell próbálni. Gyerekkorom óta szerepet játszik a zene az életemben, de a PTE hangja által új dolgokat próbálhatok ki, és tanulhatok meg. A könnyű zene világa teljesen új közeg számomra, és nagyon izgalmasnak találom. Még sosem vettem részt hasonló versenyen, tehát nagyon várom a végkimenetelét ennek az új kihívásnak.

Hey there. My name is Teodóra Petrec and I am a second year student at the Faculty of Arts. My ars poetica is that you have to try everything in life. Music is in my life since I was a little child, and the Voice of UP gives me new chances to try new things and to learn as well. The era of pop music is a whole new thing in my life, and I find it very exciting. I have never been to any similar competition, therefore Im waiting the outcome of this new challenge.

Porrogi Judit

Porrogi Judit vagyok, 27 éves, Pécsen születtem. Itt is élek. A Liszt Ferenc Zeneiskolában végeztem zenei tanulmányaimat hegedű szakon, de hamar rájöttem, hogy az ének az én műfajom. Kezdetben komolyzenei énekversenyeken mutatkozott ez meg, majd késÅ‘bb egy magániskolában(Bornemissza Mária Énekiskola) jazzt, musicalt és soult tanultam 6 évig. 17 évesen, korosztályos nyertese lettem egy országos francia sanzon versenynek. Ugyanebben az évben "Az év felfedezettje", ill. "Aranytorok" díjat is elhozhattam. Ezt követÅ‘en a sanzon műfajának éltem, sok alkalommal került megrendezésre Karády estünk Papp Zoltánnal, majd számos művészeti versenyen hozhattam el az elsÅ‘ díjat. Végül egy kis kihagyás után rátaláltam a zenekaromra(Brass&roll), akikkel immáron 3. éve játszunk együtt - leginkább a swing műfajában. Jelenleg óvodapedagógus hallgató vagyok, de az éneklés a szívemhez leginkább közel álló tevékenység.

My name is Judit Porrogi and I am 27 years old. I was born in Pécs and still living here. I finished my studies at Liszt Ferenc Zeneiskola on violin course, but I realized that singing is my genre. Im studying nursery education now, but singing is what is the closest to my heart.

Pretz Éva

Pretz Éva vagyok, a bölcsészkarra járok. Örültem, mikor láttam a verseny hirdetését, mert szeretek énekelni, de eddig inkább csak kerestem rá a lehetÅ‘ségeket és ezt egy igen jó lehetÅ‘ségnek tartom. Hogy miért jelentkeztem? Mert ki szerettem volna próbálni magam. Eddig nem énekeltem túl sokszor és ilyen komolyan színpadon, nem tanultam magánénektanárnál sem. Pont ezért érdekelnek a reakciók. Ha így, képzetlen hanggal is szeretik hallgatni az emberek, amit csinálok, akkor az nagy dicséret.  Kíváncsi voltam és vagyok a reakciókra és a kritikákra, amikbÅ‘l tanulni és fejlÅ‘dni tudok majd. Engem ez motivál: hogy fejlÅ‘dhetek a versenynek köszönhetÅ‘en.

My name is Éva Pretz, and I am a student at the Faculty of Humanities. I was happy when I saw the competition, I like to sing, but I was looking for the opportunity, and I think I found it now. So why did I apply? Because I wanted to try out myself. I did not have a chance to sing so much yet, or to perform on a big stage, I did not have any private lessons yet. That is why im interested in the feedbacks. If people like to hear my untrained voice that is a very good commendation. I am interested in their feedback and reaction, which I can study and evolve later on.

Siftár Mária

Siftár Marcsi vagyok, a PTE Művészeti Karán tanulok immár negyedik éve. Zene járja át a mindennapjaimat, ettÅ‘l kerek az életem.  Ám nemcsak a klasszikus zenét szeretem, ezért jelentkeztem a Legyél a PTE Hangjára.  Lelkesen és vidáman tekintek az elÅ‘ttem álló következÅ‘ meghallgatásra. 

My name is Marcsi Siftár and I am a 4th year student at the Faculty of Arts. Music goes through my veins, that completes my life. Im not only enjoying classical music, that is the reason why I applied to the competition. I’m kindly and zealously looking forward for the next audition.

Standi Mónika vagyok, 22 éves, jelenleg a PTE ETK III. éves ápoló szakos hallgatója. A zene mindig is érdekelt, mindenféle téren. Korábban fuvoláztam kilenc évig és egy rövid ideig magánénekre is jártam zeneiskolába. A komolyzenét egy nagyon fontos alapnak tekintem, de az igazi nagy kedvencem a jazz, a blues és az r&b. Látszólag az ápoló szakma iránti érdeklÅ‘désem nincs összhangban a zenével, de szerintem a  jó zene nélkül nincs egészség. Azért jó ebben a versenyben lenni, mert teret ad valami olyat mutatni magunkból, amit a hétköznapokban nem mindig tudunk átadni. Nem mellesleg rengeteget fejlÅ‘dhetünk egymás által zeneileg, emberileg egyaránt.

My name is Mónika Standi, 22 years old, currently 3rd year nursing student at the Faculty of Health Sciences. Music always got my attention of every platform. I used to play on the flute for 9 year and also had some private singing courses for a while. Classical music is a very important basic, but my biggest favourites are jazz, blues and r&b. It looks like my professional interest is not in balance with the music, but I think without music there is no good health. The reason why it is good to participate in this competition is that it gives us a platform to show something from from ourself, what we might never could have shown in our usual weekdays. Last but not least we can learn from each other musically and humanly too.

Standi Mónika
Török Nóra

A nevem Török Nóra, és 2013 óta vagyok a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának hallgatója. Azért jelentkeztem a versenyre, mert az egyik egyetemi tanárom figyelmembe ajánlotta ezt a lehetÅ‘séget. Még sosem vettem részt tehetségkutatóban, sem énekversenyen, így félve álltam a kihívás elé. A barátaim, a zenekartársaim és az énektanárom is egyaránt támogattak, és az Å‘ biztatásuk az, ami motivál engem a verseny során.

My name is Nóra Török and I am a student at the Faculty of Sciences since 2013. The reason why I applied to the competition is because one of my professor recommended it for me. I have never been to any of the talent shows, nor singing competitions, therefore I was a little afraid of this challenge. My friends, my bandmates and my singing teacher is also supporting me, their cheering is my motivation during the competition.

Arianegbe Favour
Bagossy Rebeka
Baj Dorina
Baruc González
Deák Bálint
Decsi Csaba
Göcsei Gergő
Iveszics Inez
Juhász Bence
Karaszi Gabriella
Kovács Patrik Ferenc
Kuritár Karina
Lara Quest
Mako Misumi
Mino Rabenja
Mohamed Musa
Németh Eszter
Palócz Márk
Petrec Teodóra
Porrogi Judit
Pretz Éva
Standi Mónika
Siftár Mária
Török Nóra

versenyzők

competitors

Top of Page
bottom of page